2016. dec 31.

2016 a mobilfejlesztésben

írta: PlixApp
2016 a mobilfejlesztésben

mobil-app-dev-2016.jpg

A 2016 -os év igen sok újdonságot hozott a mobil világba. Szinte lehetetlen próbálkozás lenne mindent felsorolni, ezért ezt most mellőzve a lényegesebb dolgokat próbálom összefoglalni neketek a mi szemszögenkből.

Egyre több cég keresett meg bennünket mobilalkalkalmazás fejlesztéssel kapcsolatosan, hogy a belső ügyviteli folyamatok hatékonyabbá tétele érdekében szeretnék mobil eszközökkel felturbózni a hatékonyságot. Még korábban inkább egyéni ötletektől hemzsegett az ajánlatkérők köre, ez 2016-ban a céges megrendelések irányába billent át. A hatékonyságnövelési célokat többnyire sikerült is elérni, tehát a konklúziója a dolognak, hogy igenis van keresni valója a mobilnak az ügyvitelben. Most nem csak a Számlázó App-ra gondolok, bár az is szép eredményket ért el. Egyre több kis vállalkozás használja eredményesen.

Készítettünk több nagy nemzetközi multi számára az ügyvitelt hatékonyabbá tevő mobil appot, és sikerült valóban hatékonyabbá tenni a folyamatokat úgy, hogy közben a felhasználók nem ágáltak a rendszer ellen. Még ez PC-s világban általában ellenszenvet vált ki a felhasználókbók a mobil appok esetében ezt nem nagyon vettük észre, persze voltak itt is olyan felhasználók, akik nyűgként kezelték, de elenyésző számban. És nem ok nélkül. :)

A másik nagy áttörést jelentő felesztésünk ausztráliába készült, egy start-up applikációjaként nyert több díjat ausztráliában. Egyenlőre többet erről nem árulhatok el, mert nem szeretném befolyásolni a hazai bevezetését, de nagyon érdekes AirBnB. :)

Ezen túl az e-kereskedelemben volt még ha nem is kimagasló, de szép eredményeket elérő applikáció fejlesztési projektünk. A pozícionálás itt is telibe talált, igenis van keresni valója a mobil applikációnak a webshop-ok világában.

És nem utolsó sorban de szép eredményekkel zárt az egyik olyan applikációnk, mely egy termék értékesítését segíti, ahol a felhasználó a tervezés során használja a cég termékeit. :)

Nagyjából ezek voltak a 2016-os év érdekességei számunkra. 

Ezúton kívánok mindenkinek Sikerekben Gazdag Egészséges Új Évet!

Szólj hozzá

okostelefon mobil app ios app számlázó app andorid app mobil alkalamazás